|
Egy palotában élek a hercegemmel. Van egy kertünk ahova a nap erősebben süt, ahol egy szivárvány szalad át felettünk, ahol az álom valósággá válik… Hát igen álmomban szó szerint így volt, de sajnos fel kellett kelnem és kezdődhetett megint ugyan az a szürke hétköznap… Egyedül az iskolapadban, egyedül az ebédlőben, egyedül sétálás közben, egyedül mindig. Nem tudtam mikor találkozhatok azzal a fiúval akivel leélhetném az életem, de rájöttem lassan az évek során hogy ez a valóság, és fel kellett ébrednem az álom világomból, itt nincs szőke herceg fehér lovon. Nem az volt a legrosszabb hogy egyedül vagyok, hanem hogy csalódnom kellett abban amiben hittem. Talán egyedül vagyok és egyedül leszek addig még meg nem halok, de remény nem alszik ki bennem soha! Mivel már beleéltem magam ebbe a magányba, teljesen váratlanul ért az hogy rám írt egy fiú chaten… Elkezdtünk beszélgetni, de még mindig nem tudtam ki lehet ő. Kezdtek vissza térni a gyerekkori buta kis álmaim és a hitem… Ahogy napról napra beszélgettünk teljesen megerősödött bennem valami érzelem, valami elképesztő vágy, ami kötött hozzá… A tegnapi napon történt valami, amire nem számítottam, megkérdezte hogy találkozhatnánk-e… Talán több perc kellett hozzá még felfogtam hogy mi is történt. Válaszoltam, de bizonytalan voltam abban milyen is lehet ő. Elképzeltem hogy milyen lehet az, mikor ott áll velem szembe, és mélyen a szemembe néz… Össze ugrott a gyomrom és egy kis csomó keletkezett benne. Ahogy egyre jobban beleéltem magam, teljesen elfeledkeztem arról hogy mit vegyek fel. Felpróbáltam száz és száz ruhavariációt és lassan kezdtek elfogyni a ruhák... Beosontam a nővérem szobájába, és kinyitottam a titkos „kincses szekrényét”.Szinte kipakoltam az egészet mikor a legmélyén találtam egy olyan ruhát, ami olyan volt mint a legszebb álmaimban. Nem csak szép volt de mikor felvettem úgy néztem ki mint egy hercegnő, mégis ideges voltam és féltem a pillanattól mikor meglátom őt… Kezdtem kételkedni abban is hogy elmenjek-e, azt se tudtam hogy én tetszek-e majd neki vagy hogy hogy fog rám reagálni. A bizonytalanság és félelem már teljesen eluralkodott rajtam mikor láttam hogy 4 óra van. 10 percig teljes figyelemmel figyeltem a mobilom mikor csörren meg, de annyira izgultam hogy ha nem hívott volna az utolsó percben, talán fel se mertem volna venni, de a kíváncsiság mégis ott tartott a telefon mellett. Egy aranyos fiú hang szólt bele hogy indulhatok mert már vár, és én alig bírtam kibökni csupán csak annyit, hogy oké. A kávézóig feszengve és lassan, de eljutottam. Bent volt a kávézóban… Ő rám nézett én meg rá, pont olyan volt mint ahogy elképzeltem. A szívem hevesebben vert, és alig bírtam nyeli. A gyomromban is ott volt az óriási csomó. Nehezen és küszködve de rá mosolyogtam, és köszöntem neki. Teljesen úgy nézett ki mit álmaimban a herceg, én pedig olyan voltam mint a hercegnője… Miután megettük a sütinket kimentünk sétálni. Varázslatos érzés fogott el, olyan volt mintha tényleg valóra vált volna az álmom. A nap is erősebben sütött a padra ahova leültünk, és egy szivárvány volt felettünk. Elképzelhetetlen volt… Nem hittem volna hogy ilyen valaha is történik velem. Esteledett már, úgyhogy a fákon a díszeket, és a lámpákat is felkapcsolták. Az égen megjelentek az első csillagok, mikor ő megfogta a kezem, magához húzott és megcsókolt…
Nem tudom máshogy elmondani, olyan volt mint egy tündérmese! Ott álltam és szorosan magához ölelt. Talán el sem engedett volna ha nem kezd el esni az eső. Haza kísért, és végig erősen szorította a kezem mintha ez kötött volna minket össze. Mikor hazaértünk, megölelt és egy kisebb csókot nyomott a számra. Miután elment örömömbe táncolni kezdtem és ugráltam a tócsákban.(Akkor még nem tudtam hogy már csak egy szóra jön vissza…)A nagy öröm közbe elcsúsztam és hátra estem, de csak röhögtem magamon. Figyeltem hogy hogy esik rám az eső, és mélyen elmerültem a szürke ég nézésében. Felidéztem a napot hogy milyen volt, de én mindig csak a csók pillanatára tudtam gondolni. Végül anyukám felkeltett a mély gondolkozásomból behívott, hogy nehogy megfázzak. Nem tudom elfelejteni ezt a napot, talán örökre emlékezni fogok rá.Másnap felkeltem, és már nem voltam egyedül az iskolapadban, se az ebédlőben, se sétálás közben, se az ágyon fekve. Igen, beteljesedett egy álom, egy álom amiről azt hittem sosem történik meg. Egyik pillanatról a másikra történt, és most itt ülök egy naplóval a kezemben, de én nem vagyok képes írni, mert remeg a kezem, és alig kapok levegőt mert mindig az ő arca van előttem. Minden percben csak arra tudok gondolni milyen volt mikor meglátott és én meg őt. Felcsillant a szeme és az enyém is, mintha a lelkem a csillagos égre repült volna, de a testem mégis lehúzott. Felhívott engem, és én úgy akár az első telefonálásnál, csak remegve könnyed szavacskákat bírtam nyögni a telefonba. Annyit mondott hogy találkozni akar velem, de olyan hangsúllyal hogy hirtelen úgy éreztem beborult az ég és elhomályosította a ragyogó napot, és az élénk szivárványból csak egy halovány árnyék maradt volna; a lelkem mintha a csillagos égről visszazuhant volna a testembe, és mintha a kevéske is levegőm amit addig bírtam venni, elfogyott volna, és az álom gyönyörűsége elcsúfult volna. Ugyanott találkoztunk ahol először, de nem csillogott a szeme, nem volt meg az a gyönyörű varázslatos érzés, és a tekintete nem volt olyan biztató és kellemes, sőt borús volt és kegyetlen. Ugyanúgy feszengtem és csomó volt a gyomromba, de úgy éreztem hogy ez a nap most nem gyönyörűséggel és csodákkal fog végződni. Nem volt meg az a erős kötelék már, és nem volt bennem a tündérmese szerű érzés sem…Leültem elé és elég volt egy pillanat hozzá hogy egy egész világ romba dőljön. Értelmetlenné vált az életem, úgy éreztem nem lehet többé olyan mint volt… Már nincs jövő, se múlt, csak a jelen. A jelen amely megölt, amely elrontotta az életemet…Az egész csak egy szó miatt, amit sosem felejtek el, ami könnyre fakaszt minden szemet, ami elronthat életeket, ami egy szó de mégis olyan mintha az életed függne tőle… vége… Csak ő, csak egy pillanat, csak egy szó… Nem tudtam mit kéne tennem, csak annyit kérdeztem „miért?”… De ő nem válaszolt, csak elfordult tőlem és otthagyott…Csak néztem utána, néztem ahogy a távolban eltűnik. Kiszaladtam utána de ő már nem volt sehol… Összeestem, és egy könnycsepp kicsordult az arcomon. Felnéztem az égre, és olyan volt mintha végig pörgött volna magam előtt az életem az a része, amikor boldog voltam. Nem érdekelt már semmi csak ő. Az mikor ott volt velem és nem éreztem magam egyedül… Mikor erősen fogta a kezem és átölelt. Már akkor azt hittem hogy ez a mese örökké tart. De nem, mert egyszer minden mesének vége, de ennek sosem fogom érteni mért lett más a befejezése… De újra egyedül kellett lennem az iskolapadban, az ebédlőben, sétálás közben, és az ágyamban. Jött és ment a szőke hercegem, megint csalódhattam abban amiben hittem és akit szerettem. Talán vége ennek a mesének, de kezdődhet még új amiben én vagyok a főszereplő. Az álmaimat nem hagyom cserben mert tudom hogy mindig okozhatnak meglepetést. EZ AZ EGÉSZ CSAK EGY FEJEZET VOLT AZ ÉLETEM KÖNYVÉBEN…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
